Portugálként a magyar himnusztól ver hevesebben a szíve
Francisco Andrade Portugália színeiben vitorlázott két olimpián is, ma már magyar fiatalokat készít fel arra, hogy a világ legjobbjai közé kerüljenek.
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom alapítója szerint a pályázat lefújása után nem a Momentumot, hanem a kormányt kell elővenni.
„Most nem a Momentumot kell elővenni, hanem a kormányt. Milyen az a nemzeti ügy, amit 266 ezer aláírás romba dönt?” – tette fel a kérdést Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom alapítója szerda este, amikor épp egy momentumosokkal folytatott nyilvános vita során megtudta, hogy visszavonták a pályázatot.
A videóban 2 óra 40 perc 38 másodperctől hallható a reakció.